Cím: Halálsoron
Eredeti cím: The Green Mile
Rendező: Frank Darabont
Író: Stephen King
Szereplők:
Tom Hanks - Paul Edgecomb
David Morse - Brutus 'Brutál' Howell
Michael Clarke Duncan - John Coffey
Zene: Thomas Newman
Műfaj: dráma, krimi
Bemutató: 1999. december 10.
Magyar bemutató: 2000. április 27.
Gyártó: Warner Bros.
Játékidő: 3 óra 9 perc
Korhatár: 18
Előző: -
Folytatás: -
Könyv: Stephen King: The Green Mile (novella)
Kapcsolódó művek: -
RÁHANGOLÓDÁS
Az élet sokszor igazságtalannak tűnik: vannak, akik méltatlanul szenvednek, míg mások kegyetlensége büntetlen marad. Néha olyan dolgok történnek, amelyekre nincs magyarázat, és amelyek felülírják a józan ész szabályait. Mégis ott motoszkál bennünk a vágy, hogy megértsük, miért történik mindez, és hogy van-e értelme a fájdalomnak, a hitnek vagy a csodáknak. Vajon az ember képes felismerni a valódi jóságot, amikor az testet ölt előtte, vagy örökre rabja marad saját félelmeinek és előítéleteinek?
"Úgy tűnik, a múlt néha felüti a fejét, akár van hozzá kedvünk, akár nincs."
KRITIKA
Rövid tartalom (spoilermentes)
Frank Darabont 1999-es filmje, Stephen King regényén alapulva, az 1930-as évek dél-USA-jában játszódik, egy Cold Mountain nevű börtön halálsori részén („The Green Mile”). A főszereplő Paul Edgecomb egy olyan kivégzéseket végrehajtó társaság vezetője, aki egy rendkívüli képességekkel bíró rab érkezése után kezd először kételkedni a büntető rendszer igazságosságában. A film központi kérdése: mit tehet az ember, ha hisz egy ártatlanságban, ha meglátja a csodát, de rendszerszintű korlátok vannak mellette?
Történet és forgatókönyv
A sztori ereje abban rejlik, hogy képes egyszerre használni a hétköznapi realitás szigorát és az emberfeletti vagy csodás elemeket, így létrejön egyfajta morális kettősség, amely nagyjából működik. Ugyanakkor a film nem szabadul meg a King-regényadaptációkra jellemző klisék egy részétől: a „gonosz hatalommal bíró” figura, a büntetés és megbocsátás témája, az ártatlanság és áldozatiság motívumai. A tempó sokszor lassú, Darabont hosszú jelenetekkel engedi kibontakozni a karaktereket, de ez nézőfüggő: aki kevésbé tolerálja a kimerevített pillanatokat, az unalmasnak érezheti. A fordulatok – ha jól időzítettek – erősek és hatásosak, de vannak logikai feszesebb részek is, például a csodás képességek bemutatása és annak következményei – néha a narratív kapacitás túlcsordul, a hitelesség rovására. A karakterfejlődés általában jól kidolgozott, különösen Paul Edgecombé és John Coffeyé; más szereplők néha kevesebb árnyalatot kapnak, de ez részben a narrációi struktúrából következik.
Rendezés és képi világ
Darabont rendezése többnyire kifogástalan: tudja, mikor kell lassítani, mikor dramatikusra venni a hangnemet. A helyszínek autentikusak, a Cold Mountain börtön ridegsége, a halálsor szorítása jól érződik. Operatőri munka erős: a világítás, árnyékok, a kórházi/padláson kívüli világ kontrasztjai mind hatásosan komponálják a jeleneteket. Vizuálisan a film képes átadni a kilátástalanságot, ugyanakkor a csodák esetén – például gyógyítás, reszuscitálás – van egyfajta túlvilági, szinte allegorikus fényfestés, amely néha elrugaszkodik a realista tónustól. Ez nem feltétlenül hiba, de határokat feszeget.
Színészi alakítások
A szereposztás több helyen kiváló. Tom Hanks mint Paul Edgecomb hozza a nyugodtságot, morális súlyt, hitelességet – nem hivalkodó, de erős jelenlét. Michael Clarke Duncan John Coffey szerepében nagy erővel és mélységgel dolgozik: egyszerre sebezhető és titokzatos, meggyőzően sugározza azt az ellentétet, hogy egy óriási ember lehet egyszerre gyengéd. A mellékszereplők – különösen Doug Hutchison Percy-ként, Sam Rockwell Wild Bill szerepében – jól formálják meg a negatív karaktereket, bár Percy néha megkockáztatom, túl karikaturisztikusra sikerül. De talán ez szándék vagy műfaji döntés. Összességében nincs olyan gyenge alakítás, amely ténylegesen kilógna, inkább a karakterek árnyaltságának mértéke változó.
"Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle."
Zene és hangulat
A filmzene érzékenyen vezeti a hangulatot: A dallamok támogatják a drámát, nem tolakodnak, de időnként túlságosan érzelmesek, ami egy olyan történet esetében, amely már önmagában is erős érzelmi terheléssel bír, határokat feszeget. A zenei motívumok és a csöndesebb hanghatások vegyítése jó, a hangkeverés segít abban, hogy a környezeti zajok, a cellák zaja, a belső küzdelmek hatása átjöjjön. A rendező és zeneszerző (és hangmérnökök) együttműködése lényeges ebben: a film gyakran szép és sötét pillanatok váltakozásából épül, és a zene nem ritkán ráerősít a film moralitására, drámai súlyára.
Összegzés
A The Green Mile legnagyobb erénye, hogy képes egyszerre szívbemarkoló, morális kérdéseket feszegető és emlékezetes karakterrajzokat felvonultató film lenni. Michael Clarke Duncan nagyszerűségét, Tom Hanks tekintélyét, a rendezés és a vizuális hangulat megalkotását mind-mind dicsérni kell. Ugyanakkor gyengébb pont, hogy a hossz, a túlzásba vitt érzelmesség és néhány klisés elem – különösen Percy figurájának karikaturisztikus gonoszsága – árnyalja az összképet. Rendkívül ajánlanám azoknak, akik szeretik a drámai filmeket, az etikai dilemmákat, a karakterközpontú, érzelmileg is megterhelő élményeket. Nem feltétlenül azoknak, akik csak könnyed szórakozást akarnak: ez a film sokáig velünk marad, de nem mindenki viseli el jól az ilyen súlyt.
Történet
"A szeretetüket használta fel ellenük, és ez így megy minden nap, szerte az egész világon."
A Halálsoron (1999) története az 1930-as években játszódik, a Cold Mountain börtön halálsorán, ahol Paul Edgecomb és társai felügyelik az elítélteket. A rabok között van Eduard Delacroix, William Wharton és John Coffey, egy óriási termetű, de gyermeki lelkű férfi, akit két kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak. A szadista Percy Wetmore, kormányzói kapcsolatai révén érinthetetlen börtönőr, folyamatos feszültséget és szenvedést okoz a részlegen.
"Éjszaka csak fekszek az ágyon és töprengek. És várok. Azokra gondolok, akiket szerettem és már régen elmentek. Az én gyönyörű Jan-emre gondolok, hogyan vesztettem el sok évvel ezelőtt. És eszembe jut, hogy mindannyian eljutunk a magunk halálsorára a magunk idején. De egy gondolat a többinél is jobban gyötör éjszakánként: ha ilyen hosszú életet adott egy egérnek, mennyi idő jutott nekem? Mindannyian meghalunk. Nincs kivétel. De Istenem, olykor a halálsor nagyon hosszúnak tűnik."
Paul hamarosan észreveszi, hogy John több mint különös: képes betegségeket magába szívni és életet adni ott, ahol már senki sem remélne csodát. Gyógyítja Paul súlyos fertőzését, feltámasztja Delacroix kis egérkáját, Mr. Jinglest, majd később még a börtönigazgató halálos beteg feleségét is megmenti. Miközben a felügyelők egyre inkább hisznek John ártatlanságában, a világ szemében ő továbbra is egy kegyetlen gyilkos marad.
A Spoilerért nyisd ki
A fordulatok itt teljesednek ki: Percy kegyetlenül tönkreteszi Delacroix kivégzését, majd John egy különös erőátvitellel összeomlásba taszítja. Ekkor derül ki, hogy valójában Wharton volt a kislányok gyilkosa, és John ártatlanul várja a halálát. Bár Paul felajánlja neki a szökést, John megfáradtan úgy dönt, inkább békére lel az elektromos székben. Az őszinte, szívszorító búcsú után Paul és társai végrehajtják az ítéletet, amit később Paul élete végéig bűntudattal hordoz – különösen, amikor rádöbben: John csodája miatt ő maga és Mr. Jingles is természetellenesen hosszú életet kaptak, ám ez inkább átok, mint áldás.
"Gondolj úgy erre a helyre, mint egy kórház intenzív osztályára."
Végső értékelés:
Erős morális maggal és emlékezetes fordulatokkal bír, de a túlzott érzelmesség és a lassú tempó néhol fárasztóvá teszi.
Paul és John Coffey árnyalt és felejthetetlen alakok, de néhány mellékszereplő inkább egysíkú vagy karikatúraszerű.
A komor börtönvilág és a csodás elemek kontrasztja erőteljesen működik, még ha néha túl szentimentális is a megvalósítás.
Egy maradandó és érzelmileg megterhelő filmklasszikus, amely kisebb hibái ellenére is kiemelkedő.
Felhasznált források: Wikipédia, Snitt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése