Cím: Azt mondta
Eredeti cím: She Said
Rendező: Maria Schrader
Író: Jodi Kantor, Megan Twohey
Szereplők:
Carey Mulligan - Megan Twohey
Zoe Kazan - Jodi Kantor
Zene: Nicholas Britell
Műfaj:filmdráma, életrajzi film
Bemutató: 2022. október 13.
Magyar bemutató: 2022. november 17.
Gyártó: Universal Pictures
Játékidő: 2 óra 9 perc
Korhatár: 16
Előző: -
Folytatás: -
Könyv: -
Kapcsolódó művek: -
RÁHANGOLÓDÁS
Vannak történetek, amelyek nem a látványos fordulatokkal vagy a képzelet színes világával ragadnak meg, hanem azzal, hogy belülről szorítják össze a gyomrunkat. Amikor valami olyasmiről hallunk, ami látszólag távol van tőlünk, mégis rájövünk, hogy sokkal közelebb áll, mint hinnénk. Az igazság keresése, a bátorság megtalálása és a hallgatás falainak áttörése mind olyan tapasztalat, amellyel mindenki találkozott már a maga életében – legyen szó kisebb hétköznapi helyzetekről vagy nagyobb, sorsfordító pillanatokról. Az ember ilyenkor érzi igazán, mennyit számít a kimondott szó és az, ha valaki végre meri vállalni a saját igazságát.
KRITIKA
Rövid tartalom (spoilermentes)
A She Said egy újságírói dráma, amely a New York Times két riporternőjének munkáját követi végig, amikor egy nagyszabású oknyomozó cikket próbálnak megírni Hollywood egyik legbefolyásosabb producerének zaklatási ügyeiről. A történet elsősorban New Yorkban játszódik, de a nyomozás során több helyszínt is érint. A főszereplőket Carey Mulligan (Megan Twohey) és Zoe Kazan (Jodi Kantor) alakítja, mellettük Patricia Clarkson és Andre Braugher is fontos mellékszereplők. A fő konfliktus az igazság felszínre hozása: hogyan lehet meggyőzni a hallgatásra kényszerített vagy félelemből némaságba burkolózó tanúkat, hogy vállalják a nyilvánosságot, miközben óriási hatalmi és társadalmi erők állnak az útban.
Történet és forgatókönyv
A sztori eredetisége abban rejlik, hogy valós eseményeket dolgoz fel dokumentarista igénnyel, nem pedig klasszikus drámai ívet vagy hollywoodi hőstörténetet épít. Emiatt nem a klisés fordulatok dominálnak, hanem a feszültség abból fakad, hogy a néző ismeri a tétet, de nem tudja, mikor és hogyan törik meg a csend. A tempó kimért és realista: inkább fokozatosan építkezik, mintsem pörgős thrillerként haladna. Logikai hibák nincsenek, de néhány kritikus szerint időnként kissé vontatott, főleg a történet középső részében, ahol sok apró szálat kell követni.
Rendezés és képi világ
Maria Schrader rendező tudatosan kerüli a szenzációhajhász elemeket, ehelyett feszült, mégis visszafogott hangulatot teremt. A díszletek és helyszínek hétköznapiak: irodák, kávézók, családi otthonok – ez a természetesség erősíti a történet hitelességét, és azt sugallja, hogy a valódi dráma a szavakban és a hallgatás megtörésében rejlik. Az operatőri munka egyszerű, dokumentarista jellegű: gyakori a kézikamerás érzet és a szűk beállítás, amelyek közel hozzák a karaktereket és az érzelmeiket. A vizuális világ szándékosan nem harsány, hanem alárendeli magát a történet komolyságának – ettől a film súlyos és mélyen emberi hangvételű marad.
Színészi alakítások
A She Said legnagyobb ereje a hiteles és visszafogott színészi játékban rejlik. Carey Mulligan és Zoe Kazan kettőse remekül működik: Mulligan karaktere erőteljesebb, keményebb jelenléttel bír, míg Kazan érzékenyebb, empatikusabb oldalról közelíti meg a történetet. Ez a kontraszt nagyon jól szolgálja a film dinamikáját. A mellékszereplők közül Andre Braugher (az újság szerkesztőjeként) különösen emlékezetes, mert kevés jelenetben is markáns tekintélyt sugároz. A magyar szinkron korrekt, de a film súlya és a színészek játékának finomságai inkább az eredeti nyelven érvényesülnek teljes mértékben.
Zene és hangulat
A filmzenét Nicholas Britell szerezte, aki minimalista, feszült, finom kompozíciókkal támogatja a történetet. A zene sosem tolakszik előtérbe, inkább aláfesti a nyomozás bizonytalan, idegfeszítő légkörét. A csendnek és a visszafogott hanghatásoknak legalább akkora szerep jut, mint a dallamoknak – ezzel egyedi atmoszférát teremt, amely hű marad a film komoly és realista hangvételéhez.
Összegzés
A She Said legerősebb pontja a felelősségteljes történetmesélés: empatikusan mutatja be a nők küzdelmét és az újságírók kitartását, miközben elkerüli a hollywoodi túlzásokat. A gyengébb oldala talán a kissé lassú, néhol vontatott tempó, ami egyes nézőknél próbára teheti a figyelmet. A filmet elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik az oknyomozó újságírásról szóló drámákat (Spotlight, All the President’s Men), vagy akiket érdekelnek a valós eseményeken alapuló, társadalmilag fontos történetek. Művészfilm-rajongóknak is értékes élmény lehet, de szélesebb közönség számára is befogadható, ha elfogadják, hogy ez nem egy feszült thriller, hanem egy mélyen emberi, valósághű dráma.
Történet
2017-ben a New York Times újságírója, Jodi Kantor egy súlyos tippet kap: egy ismert színésznő zaklatási ügyet említ egy befolyásos hollywoodi producerrel kapcsolatban. A téma rendkívül érzékeny, a megszólalók félnek a következményektől, és sokan nem vállalják a nyilvánosságot. Kantor azonban eltökélten próbálja feltárni az igazságot, és minden apró részletet összegyűjteni, ami közelebb viheti a cikk megszületéséhez.
A munkába később Megan Twohey is bekapcsolódik, akivel együtt igyekeznek elérni a kulcsszereplőket: egykori asszisztenseket, színésznőket és olyan embereket, akik belülről láthatták a rendszer működését. A helyzet azonban bonyolult: hallgatási szerződések, félelem, befolyásos kapcsolatok és a múlt eltemetett ügyei mind akadályozzák az előrejutást. A két újságírónőnek nemcsak a forrásokat kell meggyőznie, hanem a hatalmas ellenszéllel is szembenéznie.
A Spoilerért nyisd ki
Végül sikerül bizonyítékokat és vállalható tanúvallomásokat szerezniük: egy belső feljegyzés, elszánt megszólalók és a bátor kiállás vezetnek oda, hogy a történet napvilágra kerüljön. A publikálás után lavinaszerű hatás következik: további áldozatok állnak elő, a producer ellen perek indulnak, és a botrány világszerte megrengeti az ipart. A férfit végül bűnösnek találják, és hosszú börtönbüntetésre ítélik – az ügy pedig a #MeToo mozgalom egyik legfontosabb kiindulópontjává válik.
Végső értékelés:
rendkívül fontos és hitelesen feldolgozott történetet mesél el, a lassabb, dokumentarista tempó néha megtörheti a film feszességét.
hitelesen ábrázolják az újságírók emberi oldalát és az áldozatok törékenységét, de a fókusz olyannyira a nyomozáson van, hogy néhány mellékszereplő árnyalása háttérben marad.
a film következetesen megteremti azt a feszült, komoly és empatikus atmoszférát, de főleg az elején lassú és vontatott
(gyenge 4)erőteljes, felelősségteljes és megrendítő filmélmény, amelynek legnagyobb értéke az igazság iránti tisztelet – még ha a tempó nem is mindig ragad magával minden nézőt.
Felhasznált források: Wikipédia, Snitt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése