Bartók Imre: A kecske éve

Szerző: Bartók Imre
Cím: A kecske éve (Virágba borult világvége 3.)
Eredeti cím: -
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015
Eredeti kiadás: -
Fordította: -
Műfaj: posztapokaliptikus horror
Oldalszám: 536

Fülszöveg:

"New Yorknak vége, és vele pusztult a keleti part nagy része is, amikor egy őrült tapsifüles atomot robbantott a bioapokalipszis sújtotta város közepén. Martin, Karl és Ludwig, az egykori vérszomjas szuperfilozófusok egy minitengeralattjáró fedélzetén menekülnek a nukleáris vihar és tetteik következményei elöl. Az úti céljuk nem más, mint  Európa, ahol minden elkezdődött, és ahol egészen biztosan véget is ér minden.

De vajon sikerül-e épségben átkelniük az óceánon? És mit találnak majd az öreg kontinensen? Kik és mik járják most a valaha ragyogó fővárosok, Párizs és Berlin utcáit? Választ kapnak-e azokra a kérdéseikre, amiket csak éjszakánként, rémálmaik és szorongásaik béklyóiban vergődve mertek feltenni maguknak?

Bartók Imre nagyszabású trilógiájának záródarabja A patkány éve és A nyúl éve után újabb dimenziókkal gazdagítja költői látomását egy jövőről, ahol sosem lehet tudni, ki a valódi ellenség, de ahol a barátság talán még megmentheti a világot  - vagy ami maradt belőle."

Ráhangolódás:

"Az éden le van lakatolva, és mögöttünk ott a kerub; 

körbe kell hát kerülnünk a világot,

hátha találunk egy hátsó kiskaput"

Heinrich von Kleist: A marionettszínházról

Történet:

Nehézségek árán nagy nehezen elérik a gondolkodók a kontinenst, ahol már várják őket. Sok mindent megtudnak magukról és a újjá éledt világról. A halállal táncolnak miközben megpróbálnak némi békét hozni. A legképtelenebb mutánsokkal találkoznak, és szembe kell nézniük a tényekkel, még saját magukkal is.

Véleményem:

1. mondat:

"Képzeld el, hogy egycentis, formás kis dodekaéderekre vagdossák a tested."

A borító nem tetszik. Az előző kifejezetten jobb volt, sajnos még történetileg is.

Valamiért visszajött az unalmasabb, vontatottabb cselekmény. Míg a középsőnél sokkal jobban vitt a sztori ennél a kötetnél vissza lett véve a tempóból, ráadásul néhány megválaszolatlan kérdésem is maradt.

Azt viszont mindenképp le kell írnom, hogy még így is jobb volt, mint az első, de nem lett méltó befejezés. Filozófikusra sikeredett ez a rész és ahelyett, hogy válaszokat kaptunk volna csak még több kérdésem lett, ami egy trilógia záró köteténél nem annyira jó...Persze azt megtudjuk mi lesz hőseinkkel meg a nem hőseinkkel is, de hogy mi miért történt és miért alakult így az rejtély. Meg az is, hogy hová lett Cintya. nagyon hiányzott az első résztől kezdve, ha ő magát nem is legalább azt megtudhattuk volna mi történt vele. Az első részben fontos szerepe volt abban, hogy a dolgok így alakultak. Megérdemelte volna, hogy rendes lezárást kapjon nem csak azt hogy az első részben eltűnik. Mondjuk nem kizárt, hogy valahol elrejtette az író, hogy mi lett vele, de a sejtetés sose tartozott a kedvenc regénybeli hatásfokozásomhoz pláne nem úgy, hogy közben nem konkretizál, mint ahogy ezt nem egyszer csinálta is Bartók Imre, 

"A merev épületek nem hajtanak fejet a náluknál nagyobb erő előtt. Ahogy a túlságosan merev hímtagokat is letarolja a női kezekben lappangó agresszivitás."
(14. oldal)

Ennél a kötetnél már hozzá voltam szokva ezekhez a cseppet sem egyszerű mondatokhoz és a folyamatos szókincs bővítéshez. Megint csak azt kell, hogy mondjam ez a könyv nem a nagyközönségnek szól. Kevesen fogják érteni még kevesebben, hogy mit akar mondani. Remélem egyszer megtalálja az olvasóközönségét ez az amúgy kicsit unalmas, kicsit túlírt, de átlagosnak semmiképp nem mondható trilógia. 

Be kell valljam megkönnyebbültem mikor végeztem vele. Regény sorozatokat nem szeretek félbe hagyni, mert addig motoszkál és tér vissza a szereplők a fejembe, míg meg nem kell tudnom mi lesz velük. Nem sokára kifejlesztek egy olyan stratégiát, hogy csak azokat a könyveket veszem kézbe és olvasok el, amelynek vagy megjelent minden része már, vagy egy kötetes. Türelmetlen vagyok és általában szeretem ledarálni az adott könyvsorozatot, amilyen gyorsan csak tudom. Épp ezért vettem rá magam a következő két részre és bár az örökkévalóságig húztam a köteteket végül  elolvastam őket és most írom a bejegyzést, amire irtó büszke vagyok, mert erre is nehezen vettem rá magam. Az a helyzet, hogy csak akkor csinálok meg valamit legyen az mosogatástól kezdve a blogírásig, ameddig nem muszáj vagy kedvet nem kapok. Szeretek 100%-os teljesítményt nyújtani, de ahhoz az kell, hogy meglegyen a hangulatom, mert különben csak összecsapom. Így volt ez ezeknél a könyveknél is. Mind a bejegyzéshez mind az olvasáshoz kellett egy cseppnyi mazochizmus, hisz nem egy könnyen emészthető vidám történet egyáltalán nem könnyű témával.

"Ha az örökkévalóságon nem a végtelen időtartamot, hanem időtlenséget értünk, úgy örökké él az, aki a jelenben él." 

(20. oldal)

Martin, Karl és Ludwig válaszokért mennek Európába. Találnak is, de nem tudják megemészteni a hallottakat és a látottakat, éppen ezért konkrétan el se hangzik a könyvben. Mikor végre elviszi őket a vonat oda ahol sejtik, hogy minden elkezdődött egy harctéren találják magukat. Először nem tudják ki az ellenség és kivel kell szövetkezni, de hamar világossá válik, ám ez a kis hezitálás, majdnem az egyikük életébe kerül, de az utolsó utáni pillanatban felbukkan egy fiú, akitől talán megkapják a válaszokat, amelyekről nem akarnak tudni igazából, hisz a tudatuk ismerése óta ott motoszkál a fejükben, de elnyomják magukban és nem vesznek róla tudomást, hátha ez csak egy kis ostoba fantázia termék, bár mindhárman tudják, hogy nem, mégis ha kimondaná valaki az nagy fájdalommal járna. 

"A világban nincsenek idegenek, csak olyan barátok, akikkel még nem ismerkedtél meg közelebbről."

(54. oldal)

Végülis megfelelő lezárást kapott, mindenkiről megtudtuk, amit meg kellett kerek egész lett és világossá vált minden, ha valaki eléggé filozófikus és belelát a dolgok mélyébe. Ez a könyv a bonyolult, meg nem értettek könyve. Akinek van szép nagy gyomra és befogadja a gusztustalanabbnál gusztustalanabb leírásokat mindenképp vegyék kezébe a könyvet. Nem rossz ez a megfelelő kézben, de annyi műfaj keveredik benne, hogy aki nem nyitott az összesre, az biztos, hogy nem fogja élvezni.

Utolsó mondat:

"És mi tudjuk, ahogy itt fekszünk, tudjuk, hogy most kezdődik el, igen, talán csak most kezdődik el."

(533. oldal)

Borító: 5/3

Történet: 5/3

Moly:???

Ajánló:

A barátság ismételten egy nagyon fontos tényező még ebben az utolsó kötetben is. Nagyon élvezetes volt olvasni erről a szoros kötelékről, ami a legszorultabb helyzetekből is kimentette a hőseinket. Ebben a részben még több izgalom, mutáns és gyomorforgatóbb leírások várnak az olvasókra. Akinek van gyomra, annak mindenképp ajánlom, mert rendkívüli olvasmány. Semmivel sem összehasonlítható trilógia, egyedüli és megismételhetetlen és pontosan ezért is találja meg nehezen a olvasótáborát, de remélem minél hamarabb bekövetkezik ez. 

Egyebek:

https://moly.hu/konyvek/bartok-imre-a-kecske-eve