Bartók Imre: A nyúl éve

Szerző: Bartók Imre
Cím: A nyúl éve (Virágba borult világvége 2.)
Eredeti cím: -
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2014
Eredeti kiadás: -
Fordította: -
Műfaj: posztapokaliptikus horror
Oldalszám: 502

Fülszöveg:

"Martin, Karl és Ludwig, akik valaha rettenthetetlen gyilkológépekként járták New York utcáit, most kibernetikus beültetéseiktől megfosztva, rozoga öregemberekként kénytelenek szembenézni a posztapokaliptikus világgal, amelynek létrejöttét ők maguk idézték elő. A nyugati civilizáció egykori fellegvára ma már mutáns növények és emberi, állati eredetű hibridek keltetője, ahol a túlélés törvénye az Úr. Amikor azonban céltalannak látszó kóborlásaik során összetalálkoznak Gonyolékkal, a furcsa, kövér kis lénnyel, aki egy titokzatos mutánskolónia felderítőjeként járja a felperzselt várost, a gondolkodók előtt újra felcsillan a remény: lehetséges volna, hogy az emberiséget kis híján kiirtó kataklizma után valóban elérkezett a Föld új korszaka? És lehet, hogy ennek az új korszaknak az új közösségeit valakik, valahol éppen az ő tanításaik alapján próbálják megszervezni?

A Patkány Éve folytatásában Bartók Imre továbbfűzi az első kötetben megismert gondolkodók történetét, még részletesebben kibontva szélesvásznú vízióját a biológiai katasztrófa sújtotta New Yorkról és annak lakóiról. Könyvében a hátborzongató és költői látomások éppúgy megférnek az akciódús üldözési jelenetekkel és vérfürdőkkel, mint a vígjátéki elemeket sem nélkülöző filozófiai párbeszédek a metafizikai horror legszebb hagyományait idéző epizódokkal."

Ráhangolódás:

"Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted -

igéket rejteget a holtnak hitt anyag:

ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!

A sötét lényekben istenek alszanak;

s mint szem, mit héj s pillák rejtve tartanak:

szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!"

Gerard de Nerval: Intés

Történet:

Martin, Karl és Ludwig bolyonganak New York szívében, ahol a tetteik következményeivel találják szembe magukat. Néhány emberrel is összefutnak, akik próbálják átvészelni a zord körülményeket kevés sikerrel, de többnyire inkább mutánsokkal találkoznak és köztük is akad jó és rossz. Például ott van Gonyolék. Segített a főhőseinknek átvészelni 1-2 napot, mígnem egy intézet szörnyű falai közt nem találták magukat, ahol mindenféle kísérletek folytak. Egy tudós elme csapdába zárta őket, hogy megfigyelhesse őket, de kiszabadultak, bár igaz majdnem ott hagyták a fogukat. Gonyolék elvezette őket egy könyvtárba, ahol a Hang foglyul ejtette majdnem őket.
Viszont Gonyolékat meg kellene menteni és az csak úgy lehetséges ha meglátogatják a hangot és a bandáját, de egy őrült tapsifüles már várakozik, hogy megtegye a legrosszabb és leggonoszabb dolgot a világon.

Véleményem:

"November elején a szokottnál is nagyobb nyomású anticiklon húzódott New York partjai fölé, száraz, csípős hideget és fejfájást hozva magával." 

Ránézel erre a könyvre és azt mondod, hogy WAO. Nagyon jók a színek, a kompozíció. Kellemes rápillantani és elkezd érdekelni a beltartalma. Míg az első résznél a piros szín dominált itt inkább a zöldes-kék árnyalat, ami személy szerint az egyik kedvencem. A hátulján egy idézet lapul a könyvből, amely nekem egyáltalán nem keltette fel semmilyen módon a fantáziámat...sőt kiderült számomra nagyjából miről fog szólni a könyv, mi lesz az a téma, ami végig íveli az egész regényt. No de tévedtem. Ugyanis ez egy kemény borítású könyv, amelyek általában kapnak borítót. Tudjátok aminek kis fülei vannak és azon van rajta a tartalomjegyzék az elején, a végén meg az író. Nos, az már kicsit másabb cselekményt sugallt és arra késztetett, hogy azonnal kezdjek bele, mert ez jobb lesz, mint az előző. Aztán kinyitottam.

"Aki pedig vájkál valakinek a szemében, annak a szemében vájkáltassék, és üres gödrébe gyomnövény ültettessék."

(253. oldal)

Pozitívan csalódtam! Ez a történet ezerszer érdekesebb volt, mint az előző! 2 nézőpontból íródott és egyes szám harmadik személyben, ami teljesen illet a könyvhöz. Bartók Imre kezd ráérezni arra, miről is szól igazából a regénye. A három főhősünk a tetteinek következményeit szenvedi. Össze is foglaltam miről szól a regény. Csatangolnak a gondolkodóink miközben próbálnak túlélni abban a világban, amelyet teremtettek. A pusztulás atmoszférája körüllengi az egész művet, én magam is úgy éreztem, hogy nem sokára mutálódok. 

Amikor épp meguntam volna, hogy csak menetelnek és menetelnek pont történt valami vagy jött a váltott nézőpont. Az egyikben egyértelműen a gondolkodóknak drukkolhatunk, míg a másikban egy rendkívül fejlett mutánskolónia egy bénácskább egyedéért izgulhatunk és miközben váltakoznak a nézőpontok szép lassan érezzük azt a feszültséget, ami akkor fog katarzissá lenni mikor ez a két szál egybe szövődik, mert ezzel ugye senkinek nem árultam el semmit. Nyilvánvaló volt, hogy ez a két szál egybe fonódik és, hogy mit tudunk meg a kis mutánstól, Gonyoléktól? Hát azt, hogy Martin, Karl és Ludwig tanításai szerint építik fel a kis közösségeiket a mutánsok. 

"Egyetlen szóra gondolnak, ami átsegíti őket a hátralévő időn. 

Ez a szó a barátság.

(325. oldal)

Nem csapong az író ebben a részben, nem úgy, mint az elsőben. Szépen lineárisan vezeti majd össze is kuszálja a szálakat, hogy fenntartsa az érdeklődést, amely így is nagyon sokszor lankad. Néha monotonan csak mennek a gondolkodók cél nélkül és tervek nélkül körbe körbe kb. a pusztulásukra várva vagy arra, hogy történjen már velük valami és amikor meg történik, akkor sokszor csak épphogy megússzák a találkozást egy-egy mutánssal. Vannak még itt-ott emberek, de azok is a halál szélén vagy a túlélésért küzdenek. Esetleg egy labort üzemeltetnek, ahol mindenféle kísérleteket folytatnak. A mondatok itt is inkább a bonyolultságra mennek, mint a tömör egyszerűségre, de már egyre jobban rá tudok hangolódni erre a fajta nem mindennapi irományra.

Összességében nem rossz ez a könyv, de nagyon nagyon bő szókinccsel kell rendelkezni, hogy valaki 100%-osan megértse és végtelen türelemmel kell vele bánni, mert a végén mutálódik.

Utolsó mondat:

"Egy másodperc..."

Borító: 5/5

Történet: 5/3.5

Moly: 89%

Ajánló:

Szerintetek lehetséges, hogy egy könyvben a barátság olyan erős, hogy mindent legyőz? Hogy bár nem érted a könyv felét mégis végig izgulod és várod a következő lépéseket? 

Nos engem megdöbbentett Bartók Imre ezen regénye, mert bár számítottam rá, hogy gondolkodóink a posztapokaliptikus New York utcáit fogják róni, arra viszont nem, hogy ezt ilyen drámai és művészi módon hajtják végre. Tény és való nem mindenki szájíze ez a könyv. Ha valaki szeretne egy kis szókincsbővítés és a horrorelemeket sem veti meg akkor mindenképp olvassa el ezt a könyvet, de előtte az elsőn is mindenképp szenvedje át magát. Felüdülés volt ezt olvasni, sokkal könnyedebb és jobban emészthetőbb. 

Nekem tetszett ahogy a gondolkodók megisszák a levét annak, amit csináltak. A felelősség és a bűntudat, hogy mindez az ő művük egyszerre büszkévé és üressé teszi őket. Sok életveszélyes helyzetből menekülnek meg a barátságuknak, kitartásuknak és az eszüknek hála, de vajon a végső megmérettetésre is felkészültek?

Egyebek:

https://moly.hu/konyvek/bartok-imre-a-nyul-eve

Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod én már nem leszek

Szerző: Julie Anne Peters
Cím: Amikor ezt olvasod én már nem leszek
Eredeti cím:  By the Time You Read This, I'll Be Dead
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2015
Eredeti kiadás: 2009
Fordította: M. Szabó Csilla
Műfaj: lélektani
Oldalszám: 248 oldal

Fülszöveg:

"A tizenöt éves Daelynt évek óta bántják, kínozzák az iskolatársai. Kiábrándult és boldogtalan, egyedül a romantikus könyvek nyújtanak neki vigaszt. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, magány és csönd veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az élettől... Korábbi öngyilkossági próbálkozásai kudarcot vallottak, aztán rátalál egy honlapra, amely segíthet abban, hogy véget vessen az életének. 23 nap múlva "átlép majd a  fénybe"- ennyi ideje marad, hogy még utoljára átgondolja a döntést. És rögtön az első napon találkozik egy különös fiúval, aki barátkozik vele, és segíteni akar rajta. Időben érkezett, vagy már túl későn? Megkezdődik a visszaszámlálás."

Ráhangolódás:

"C. J. Bottnak, 

aki fáradhatatlanul küzd azért,

hogy a diákok többé

ne kegyetlenkedjenek egymással."

Nagyon sok ember könnyedén tud pálcát törni a másik felett, de felvenni az ő cipőjét és végigjárni a másik életét arra már nem képes. Sokan vannak aki az öngyilkosságot úgy ahogy van elítélik, mert úgy tartják, hogy szimplán csak gyengék és nem képesek erősnek maradni. Azt kell, hogy mondjam ezek az emberek egyszerűen nulla empátiával és beleérzőképességgel rendelkeznek.
Saját bőrömön tapasztaltam mit jelent öngyilkosnak lenni, hisz egy sikertelen próbálkozás után vagyok. Csak hogy egy kicsit belelássanak az emberek egy öngyilkos fejébe: alapvetően adott egy élethelyzet, teljesen mindegy, hogy az éppen család vagy barátok okozta lelki nyomás esetleg terror, és ő ebből a helyzetből nem látja a megoldást. Nem tud kijutni belőle fojtogatja minden egyes nap a tudat, hogy ő egy értéktelen senki, hisz a saját vagy mások által felállított szabályoknak nem tud megfelelni. Természetesen aki öngyilkos az önző is, hiszen nem gondol arra, hogy halála után a szeretteinek milyen fájdalmakat kell majd átélniük. Na ez a kedvenc mondatom....aki öngyilkosságon gondolkodik annak már nincsenek szerettei, mert akinek vannak nem lesz öngyilkos. Igen pontosan, ha egy 15-18 éves gyerek vagy még ennél is fiatalabb lesz öngyilkos ott a szülő is hibás. Egy öngyilkosnak ugyanis nincsenek szerettei. Senki. Ha lenne, akkor a lelki helyzetben, amelyben van észre vennék és kihúznák belőle, de sokszor nem veszik észre sem a szülők sem a barátok sem az ismerősök, mert nem foglalkoznak az emberek egymással.

Történet:

Daelyn 15 évesen már túlesett pár öngyilkossági kísérleten. Túlsúlya miatt rengetegen bántották és kínozták a szülei meg persze mindenért őt okolták. 

Egyedül a romantikus könyvekbe tud menekülni, ahol úgy érzi nem tudják megbántani többet. Nem tud beszélni egy öngyilkossági kudarc után, így még jobban elszigetelődik. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben talál rá arra a weboldalra, amely "átsegíti" őt a túlvilágra. 23 napja van, hogy döntésében biztos legyen, de az első nap találkozik egy fiúval, aki mindenáron meg akarja ismerni és barátkozni szeretne vele. Daelyn próbálja ellökni a fiút, akiről kiderül, hogy annyira nincs tökéletes élete, mint azt elsőre gondolta. 

Véleményem:

1. mondat:

"A fehér srác, az elképesztően fehér hajú, magas, vékony srác odaoson a kőpad mögé és a fatörzsnek dől. "

(7. oldal)

Kicsit gyengének éreztem. Szerintem valaki nem lesz ennyitől öngyilkos. Az írónő nem mert bevállalni egy erősebb témát vagy ő magát is ez sújtja. A túlsúly okozta trauma sok mindenkinél más és más formát ölt, de hogy valaki ennyire ne tudjon elrugaszkodni a csúfolódástól az nekem furcsa...

nyilván mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb és senki nem segítene az adott embernek, de hát nem tudom...számomra Daelyn túlérzékeny volt. 

Egy esetet leszámítva ez az érzelmi folyamat bármelyikünkkel megtörténhet. Iskola megaláztatások és kirekesztettség még nálam is megvolt csak nálam igazából csak csepp volt a pohárba viszont Daelyn esetében az egész poharat az iskolai bántalmazások tették ki és a szülők hozzáállása volt a csepp a pohárban.

Apropó szülők. Érződik, hogy szeretik a lányukat, de egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele. Nem hallgatják meg és a tipikus szülő szindrómában szenvednek, amikor a saját gyermekünket nem nézzük másnak csak egy gyereknek gyerekes gondolatokkal. 

"A kudarcokra emlékszünk. A hibákra. Nem tudunk megszabadulni tőlük. Ronda rákos daganattá állnak össze bennünk. Minél nagyobb a daganat, annál erősebb a halálvágy. "

(51. oldal)

Nem vették komolyan, Daelynnek hiába voltak komoly lelki sérelmei nem tudta megosztani a szüleivel és mivel barátai nem voltak így egy idő után mindent magába fojtott, ami valljuk be nem a legjobb út a kiegyensúlyozottság felé. Az evésbe menekült, így ez meg is látszódott rajta. 

A sok elfojtott és felgyülemlett feszültség tett be szerintem ennek a lánynak ilyen fiatalon, na meg azok a fránya könyvek, amelyekben mindenki szép és csinos (pláne a romantikus könyvekben). Sose értettem ezt az egészségtelen csontkollekciós testalkatot. Inkább edzenek és legyenek izmosak, de ne csont és bőr...na mindegy térjünk vissza Daelynre, aki egy ördögi körbe került. Csúfolták ő szeretett volna lefogyni viszont a jutalmazási kényszer, ami az evésben merült ki, megakadályozta abban, hogy lefogyjon. 

"Soha senki nem figyelt rám."

(20. oldal)

Tehát Daelynnek olyan élete volt, amilyen. Szerintem kicsit nyafogós kicsit ellentmondásos és túlérzékeny, de tegye fel a kezét, aki hibátlan jellem. Na ugye senki.
Mennyit kutattam a neten öngyilkossággal kapcsolatos dolgokat. Hahh  régi szép idők...Nos nem csak én tettem ezt, hanem Daelyn is és rá is talált egy Át a fényenre nevezetű oldalt, ami 23 napot ad az öngyilkos jelölteknek, hogy véglegesítsék az akaratukat és tényleg véget vessenek az életüknek. Tetszett benne az, hogy nem csak rábírni akarta az öngyilkos módokat, hanem inkább azt írta le, hogy ez és ez a kísérlet miért nem sikerülhet. Például az akasztás milyen esetleges következményekkel járna. Kicsit beteg, de nekem fekszik a téma úgy, hogy annyira nem borzasztott el. Viszont sokkal következetesebb lettem ebben a témában.

"Az élet pocsék. Az embernek nincs hatalma semmi felett. Nem te irányítasz."

(51.oldal)

Aztán ott van az egyik kedvenc karakterem kinek ragaszkodását nem igazán éreztem őszintének. Santana teljes ellentéte Daelynnek, de nem értem, hogy miért akar ennyire Daelyn közelébe férkőzni. Aranyos meg minden de egyszerűen átlátszó. Valaki ragaszkodását ilyen hamar nem lehet megszoktatni magunkkal. Csak azokhoz ragaszkodunk, akik valamilyen szinten részei az életünknek és Santana életében nem volt benne Daelyn egészen addig amíg Santana rá nem akarta erőszakolni magát Daelynre. Kétségkívül jót tett Daelynnek ez a kis barátság, de néha az emberek nem tudják, hogy hol a határ. Szerintem Santana erőteljesen átlépte az intim szféra fogalmát.
Ugyanakkor egy szerethető karakter, mert a jelleme kifogástalan az életbe vetett hite pedig példaértékű. Nem úgy mint Daelynnek pedig egyiküknek sem könnyű.

"Miért mindig én vagyok az, akinek meg kell tennie minden tőle telhetőt!?"

SPOILER
A vége kifejezetten tetszett. Az már nem titok szerintem senkinek, hogy ennek a könyvnek nincs vége. Az olvasó maga döntheti el a végkifejletet és ez tetszik benne a leginkább. Ha kicsit realisztikusabb hangulatú vagy és a főszereplőket szeretnéd inkább a sírban tudni értelmezheted úgy is, hogy megtette, de ha nem igazán és végig drukkoltál annak, hogy Santana időben érkezzen akkor nyilván úgy is lehet értelmezni. Én nem hiszek a tündérmesékben. Ha nem is tette meg egy életen át fogja hordozni a fájdalmat, amelyet átélt.
SPOILER

Utolsó mondat:

"Eltökélten, céltudatosan indulok a fény felé."

(229. oldal)

Borító: 5/5

Történet: 5/4

Moly: 88%

AJÁNLÓ: Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia. Minden egyes ítélkező embernek és azoknak is akik nem szoktak...(fogalmazás lvl 1000) Na a lényeg a lényeg én ajánlom mindenkinek. Ebben a témában nem az egyik legerősebb könyv nem igazán tud sírni rajta az ember, ha meg van edzve a lelke, de még napok múlva is azon kattoghatsz, hogy kinek mondhattál vagy szólhattál olyat, ami az életébe kerülhetett. A kimondott szavakkal sokszor nem is igazán tudjuk mennyire mély sebet ejthetünk, nos ez a könyv ha nem is elég keményen, de mindenképp hatásosan tolja a képünkbe, hogy vigyázz mit mondasz. 

Egyéb:

https://moly.hu/konyvek/julie-anne-peters-amikor-ezt-olvasod-en-mar-nem-leszek