Szerző: Alan BradleyCím: A halott madarak nem énekelnek (Flavia de Luce rejtélyei 6)
Eredeti cím: The Dead in Their Vaulted Arches
Kiadó: Maxim (Dream)
Kiadás éve: 2017
Eredeti kiadás: 2014
Fordította: Robin Edina
Műfaj: krimi, ifjúsági
Fordította: Robin Edina
Műfaj: krimi, ifjúsági
Oldalszám: 312 oldal
"1951 egy tavaszi reggelén a tizenegy éves kémikus és szépreményű detektív, Flavia de Luce és kis családja a vasútállomásra igyekszik, hogy ott várja régen elveszett édesanyja, Harriet visszatérését. Amikor azonban a vonat begördül a kicsiny angol falu, Bishop’s Lacey állomására, Flaviát hirtelen megszólítja egy magas idegen, aki egy rejtélyes üzenetet suttog a lány fülébe. Pillanatokkal később a férfi holtan végzi, valaki a tömegből titokzatos módon a begördülő vonat elé löki a szerencsétlent. Ki lehetett az idegen, mit jelentettek a szavai, és miért éppen Flavia fülének szánta őket? Odahaza, Buckshaw falai között, a de Luce család romos birtokán Flavia megint csak próbára teszi nyomozói képességeit. Rábukkan a padláson egy régi filmtekercsre, és követni kezdi a felfedezés során talált nyomokat, így sikerül is fényt derítenie a de Luce klán legféltettebb titkaira, amelyek nem kisebb személyt, mint magát Winston Churchillt is érintik. Családja, barátai és a Belügyminisztérium egyik híres patológusa segítségével – sőt Harriet szeretett duplaszárnyú Gipsy Moth repülőgépe, Szilaj Lélek látványos közreműködésével – Flavia bármire képes, még akár repülni is hajlandó az égen, hogy kézre keríthesse a gyilkost."Fülszöveg:
Ráhangolódás:
"Szeretett Amadeus"
A gyászt mindenki másképp éli meg és másképp tudja feldolgozni. Valaki sír, valaki dühöng, valaki elfojtja, valaki megosztja és vannak azon kevesek akik megpróbálnak valami megoldást találni, amelybe rendszerint belesülnek és aztán a veszteségérzetet hagyják magukon eluralkodni.
Vajon a halálra miért kell úgy gondolni, hogy az élet vége? Szerintem inkább az élet egyik szerves része. Olyan, mint a tél. Végre megpihen az ember egy olyan élet végén, amely reméljük volt elég tartalmas.
Sokan bele sem gondolnak, hogy a kaszásunk bármikor, bárhol, bárkire és bárhogy lecsaphat mindentől függetlenül. Az ember alapvetően egy önző faj és úgy gondolja, hogy a halál felett áll, pedig ez nincs így és valószínűleg nem is lesz, hiszen ha örökké élnénk ugyan mi célja legyen az életünknek? Nagyon sok minden teljesen érdektelen lenne számukra a tanulás vagy a gyermeknemzés és mégis sokszor nem tudjuk elfogadni a halált, hanem küzdünk ellene és reméljük, hogy nem ma halunk meg és nem is holnap, hanem mindig csak évek múltán.
A mi kis Flavia De Luce-unk belemártja magát, az anyukája megkerülése végett, a családi ügyekbe. Távoli, tán gonosz, rokonokkal ismerkedik meg, Felicity néni és Flavia apja, Howland ezredes, furán viselkedik vele a nővérei továbbra is kiközösítik, de az új messzi rokonok szokatlan mód közeledőek. Megérkezik Szilaj lélek, Harriet régi repülője és egyéb családi furcsaságok.
Flavia miközben nyomoz családja rejtélyes múltján próbálja átadni apukájának egy igen értékes ajándékot, de a kormány emberei megakadályozzák ebben. Miközben próbálta feltámasztani Harrietet, az édesanyját, megtalálta tárcáját és abban a végrendeletét. A végrendeletet nem nyitotta ki, mert úgy gondolta nem rá tartozik, de a tárca még rejtegethet más izgalmakat is.
Vajon a halálra miért kell úgy gondolni, hogy az élet vége? Szerintem inkább az élet egyik szerves része. Olyan, mint a tél. Végre megpihen az ember egy olyan élet végén, amely reméljük volt elég tartalmas.Sokan bele sem gondolnak, hogy a kaszásunk bármikor, bárhol, bárkire és bárhogy lecsaphat mindentől függetlenül. Az ember alapvetően egy önző faj és úgy gondolja, hogy a halál felett áll, pedig ez nincs így és valószínűleg nem is lesz, hiszen ha örökké élnénk ugyan mi célja legyen az életünknek? Nagyon sok minden teljesen érdektelen lenne számukra a tanulás vagy a gyermeknemzés és mégis sokszor nem tudjuk elfogadni a halált, hanem küzdünk ellene és reméljük, hogy nem ma halunk meg és nem is holnap, hanem mindig csak évek múltán.
Történet:
A mi kis Flavia De Luce-unk belemártja magát, az anyukája megkerülése végett, a családi ügyekbe. Távoli, tán gonosz, rokonokkal ismerkedik meg, Felicity néni és Flavia apja, Howland ezredes, furán viselkedik vele a nővérei továbbra is kiközösítik, de az új messzi rokonok szokatlan mód közeledőek. Megérkezik Szilaj lélek, Harriet régi repülője és egyéb családi furcsaságok.Flavia miközben nyomoz családja rejtélyes múltján próbálja átadni apukájának egy igen értékes ajándékot, de a kormány emberei megakadályozzák ebben. Miközben próbálta feltámasztani Harrietet, az édesanyját, megtalálta tárcáját és abban a végrendeletét. A végrendeletet nem nyitotta ki, mert úgy gondolta nem rá tartozik, de a tárca még rejtegethet más izgalmakat is.
Vélemény:
1. mondat:
"Tökéletes angol reggelre ébredtünk."
(10. oldal)
Fordulópontra érkeztünk ebben a kötetben. Rendkívül borús lett ez a kötet a többi humorosabbtól. Flavia anyukáját hazahozzák és minden remény elveszik, hogy valaha megtalálhatják élve. A gyász legmélyebb mozzanatait tapasztalhatjuk meg a szereplők által.
Flavia szívet szaggatóan próbálkozik egy kémiai kísérlettel, ám sajnos megzavarják így sosem derülhet ki hogy valójában működött volna-e a dolog. Ha igen akkor a könyv elrugaszkodott volna a valóságtól és az azért nem volna jó, ha pedig nem akkor a tudományba és Falviába vetett hitünk csorbul, de megzavarták és ez a fő, de persze rájönnek hogy ügyködött valamin és retteg attól, hogy valami igazán nagy büntetést fog kapni, de nem rá kell döbbennie, hogy sokkal fontosabb szerepe van neki az egész történetben, mint ahogy azt sejteni vélte. A nővérei biztosan nagyon dühösek lesznek, hiszen ők teljesen kimaradnak az egész buliból, míg Flavia a kulcsfigura. Tán éppen, ezért is utálták annyira és ezért szívatták szegényt ha kell ha nem, bár ebben a részben le vannak csitulva a kedélyek, viszont rokonokból mindig jó ha van 1-2. Lena De Luce csatlakozik a gyászolókhoz, bár elég gyanús figura Flavia szemében.
"-Mihez fogunk most kezdeni, Dogger?
Jogos kérdésnek éreztem. A mérhetetlen rémségek után, amelyeken Dogger keresztülment, bizonyára ért a reménytelen helyzetek kezeléséhez.
-Megvárjuk, mit hoz a holnap- hangzott a válasz.
-De… mi lesz, ha a holnap még a mánál is rémesebb?
-Akkor megvárjuk, mit hoz a holnapután.
-És így tovább?
-És így tovább- felelte Dogger."
Alan Bradley ezt a kötetet tervezte az utolsónak, de a sikerességét látva tovább gondolta egy kicsit a sztorit és hogy ez mennyire sugallva van a könyvben! Olyan dolgok derültek ki, amely sok mindenre magyarázatot adhat a múltba, mégis van egy olyan halvány elképzelésem, hogy a siker miatt vitte bele az író.
Megtudjuk Doggerről a dolgokat, kiderül, hogy Haviland nem egy érzéketlen apuka, Falvia miért volt elnyomva és miért csinálhatott mégis azt amit akart....és mindezek egy dolog felé vezetnek bennünket egyenesen a nagyihoz. Nos igen tuti hogy sokat tud az esetről és mint kiderült tényleg. Flavia élete gyökerestül meg fog változni csak legyenek túl a temetésen.
"Talán megdöbbentőnek hangzik, de furcsa dolog a bánat. Az embert egyrészt megbénítja a fájdalom, ugyanakkor a szíve mélyén valami kétségbeesetten igyekszik visszatérni az élet normális kerékvágásába."
Flavia szívet szaggatóan próbálkozik egy kémiai kísérlettel, ám sajnos megzavarják így sosem derülhet ki hogy valójában működött volna-e a dolog. Ha igen akkor a könyv elrugaszkodott volna a valóságtól és az azért nem volna jó, ha pedig nem akkor a tudományba és Falviába vetett hitünk csorbul, de megzavarták és ez a fő, de persze rájönnek hogy ügyködött valamin és retteg attól, hogy valami igazán nagy büntetést fog kapni, de nem rá kell döbbennie, hogy sokkal fontosabb szerepe van neki az egész történetben, mint ahogy azt sejteni vélte. A nővérei biztosan nagyon dühösek lesznek, hiszen ők teljesen kimaradnak az egész buliból, míg Flavia a kulcsfigura. Tán éppen, ezért is utálták annyira és ezért szívatták szegényt ha kell ha nem, bár ebben a részben le vannak csitulva a kedélyek, viszont rokonokból mindig jó ha van 1-2. Lena De Luce csatlakozik a gyászolókhoz, bár elég gyanús figura Flavia szemében.
"Saját kezembe ragadom az irányítást, mielőtt még az irányítás ragadhatna engem a kezébe."
Ebben a részben kevesebb kémiát és nyomozást kapunk, viszont egy teljesen új és ismeretlen vizekre evezünk. A család ügyes-bajos dolgait megtudjuk (még többet is mint szeretnénk), a legtöbb kérdésünkre választ kaptunk, ám a kérdések meg is sokszorozódtak, ám ha feltenném őket akkor az spoilerek lennének. Flavia mindjárt 12 éves és már érződik, hogy lassan egy kiskamasz fejébe láthatunk bele, akinek új kihívásokat kell kiállnia és új helyzetekben kell helytállnia.
Utolsó mondat:
"Egy dolgot már sikerült az eszembe vésni: sohasem szabad alábecsülni egy idős asszonyt - sem a vér erejét."
Borító: 5/4
Történet: 5/4.5
Moly: 90%
AJÁNLÓ:
Flavia rajongóknak az egyik kötelező darab, aki pedig még nem kezdte el olvasni az vágjon bele, főleg ha szereti a kémiát.
Még több:
